Városi bölcsőde fejlesztése

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata - 1979-ben épült - Városi Bölcsődéje 125 férőhelyen várja a szekszárdi gyermekeket. A bölcsődébe felvehető minden olyan 20 hetes - 3 éves korú csecsemő-kisgyermek, akinek szülei nem tudják biztosítani napközben ellátását. A Városi Bölcsődében férőhelybővítés nem szükséges. Elutasításra nem kerül senki. Az intézményben felújításra kerülhetnének a korábbi fejlesztéssel nem érintett tetőfelületek hő és csapadékvíz elleni szigetelései, tehát a korábbi bővítéshez tartozó új tetőfelületek kivételével az összes többi tetőfelület. Homlokzati nyílászárókat lehetne cserélni, illetve a homlokzat hőszigetelést és felújítást lehetne végezni azokon a helyeken, ahol a korábbi fejlesztésben nem cserélték, tehát az épület konyhai és gazdasági, valamint az adminisztrációs helyiségeket tartalmazó épületrészén. A bölcsőde épülete 2014 évben két csoportszobával kibővítésre került, jelen projekt építési munkái a kitűnő állapotú bővítményeket nem érintik. A bővítéssel nem érintett régi épületrész tetőszigetelése, eredeti nyílászárói, homlokzatképzése elöregedett, felújítandó. Az elmúlt években a tisztasági festéseken kívül csak meghibásodások esetén történtek főképp javítási munkák, tetőbeázások esetén a tető foltszerű javítása, 2013-ban egy csőtörés miatt a gazdasági épületrészben készült a szennyvízcsatorna és a vízvezeték egy szakaszának cseréje. Az udvari teraszok burkolatai és az épület körüli járdák elhasználódtak, szintén cserére szorulnak. Az udvarban a pancsolók és a homokozók rossz állapotban vannak, átépítendők. Az udvari játékok tárolása nem megoldott, ezért új kerti tárolóépületek készülnek vizes blokkokkal. Az udvar zöldfelülete elkopott, újrafüvesítése szükséges védősövény telepítésével. Új, biztonságos játszófelületek kialakítása szükséges. A bölcsőde által jelzett igények szerint eszközbeszerzést (játék, bútor, textília) is tartalmaz a pályázat. Az épület lapos tetőjére napelemes rendszer telepítése és világítás korszerűsítés valósul meg a két új csoportszobát és kiszolgáló helyiségeit kivéve. Összegezve: bővítéssel nem érintett régi épületrész tetőszigetelése, homlokzati nyílászárók cseréje, illetve a homlokzat hőszigetelése és felújítása,az udvari teraszok burkolatai és az épület körüli járdák cseréje,az udvarban a pancsolók és a homokozók átépítése,az udvari játékok tárolásának megoldása,az udvar újrafüvesítése, védősövény telepítése,új, biztonságos játszófelületek kialakítása, napelemes rendszer, építése,világításkorszerűsítés,eszközbeszerzés.

  • a kedvezményezett neve: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata 
  • a projekt címe: Városi bölcsőde fejlesztése 
  • a szerződött támogatás összege: 163 689 909 Ft 
  • a támogatás mértéke (%-ban): 100%
  • a projekt tervezett befejezési dátuma (ha megvalósult, akkor a tényleges befejezés): 2019.10.31
  • projekt azonosító száma: TOP-6.2.1-16-SE1-2017-00002

Szerződések: