Kultúra, Tudomány, Közművelődés

Január-decemberben:

A szekszárdi Léleképítő Alapítvány meghívására a Faust Színházi csoport, illetve a nagyváradi Kiss Stúdió Színház Mindszenthy József bíboros, valamint Vass Albert író életét feldolgozó színdarabokat mutatott be. Az alapítvány szervezésében dr. Hegedűs Lóránt református püspök, Bíró Lajos katolikus püspök, Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai árvaház vezetője, dr. Papp Lajos szívsebész professzor, dr. Lépold Józsefné grafológus, igazságügyi szakértő, Barsi Balázs atya, Bacsmai László szekszárdi kartolikus plébános, dr Lábady Tamás a Pécsi Ítélőtábla elnöke és Eperjes Károly Kossuth-díjas színművész tartottak előadásokat.

Január 21.

A Német Színház (DBU) 20. születésnapját Dávid Zsuzsa rendezésében a Trisztán és Izolda történet e színpadra átdolgozott formájának bemutatásával ünnepelte.

Január 22.

A Magyar Kultúra Napján a Művészetek Házában a Tolna megyei Művészetért díjat Varga S. József író, újságíró, Baky Péter festőművész, Szatmári Juhos László szobrászművész, a Szekszárdi Kamarazenekar, művészeti vezető Földesi Lajos és Farkas Pál szobrászművész vehette át.


Január 23.

A Művészetek Házában az Illyés Gyula Megyei Könyvtár és a Magyar Írószövetség közös rendezvényével Csengey Dénes születésének 50. évfordulójára emlékeztek tisztelői.

Illyés Gyula születésének 100., Kossuth Lajos születésének 200. évfordulója évében a budapesti Evangélium Színház a Magyar Kultúra Napján a Babits Mihály Városi Művelődési és Ifjúsági Házban tartott Fáklyaláng bemutatójával emlékezett meg.

Hazai címmel a Babits Kiadónál megjelent Varga S. József újságíró tárca novelláinak gyűjteményes kötete.

Január 29.

Koncz Erika, a NKÖM közművelődési és közgyűjteményi helyettes államtitkára a középtávú programok és a pályázati rendszerek összehangolásának kérdéseiről tartott előadást a megye közművelődési intézményei szakembereinek.

Februárban

’’A tudományos élet Szekszárdon’’ témával foglalkozott a Civil Kaszinó idei első összejövetelén: vendégek dr. Dobos Gyula a TML igazgatója, dr. Gesztesi Tamás a TIT megyei elnöke, dr. Horváth Béla, PTE IGYFK főigazgatója és dr. Simon László osztályvezető főorvos voltak.

A szekszárdi Német Színház Brecht estje Dortmundban és Berlinben nagy sikert aratott

Február 27.

Megnyílt a Juhos László szobrászművész által alapított Forma Synposion nevet viselő művésztelep 10 éves fennállását ünneplő kiállítása a Művészetek Házában. -A bevezetőt Baky Péter igazgató, a köszöntő-megnyitót Kocsis Imre Antal polgármester tartotta.

Március 14.

Tolna megye és Stájerország együttműködése és az EU volt a témája a vármegyeházi nagyrendezvénynek.

Március 20.

Az ÁMK Pedagógiai Intézete A magyar nyelv napja címmel sikeres rendezvényt tartott a főiskola E épületében. Előadó Tüskés Tibor író és dr Nádor Orsolya a Károly Gáspár Református Egyetem docense volt.

Március 20.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara két szekszárdi fafaragó népi iparművészt (Törő György és Töttősi Attila) az Iparművészeti Múzeumban megnyílt kiállításuk alkalmából a Magyar Kézműves Mester címmel díjazta.

Április 5.

A Vácott megrendezett országos gitárfesztiválon régiónkat 8 diák képviselte. A Versenyt Emmert Vanessa a Liszt Ferenc Zeneiskola növendéke nyerte. Teljesítményéért felvételt nyert a Zeneművészeti Akadémia gitár tanszakára. Felkészítő tanára Környei Miklós volt.

Április 6.

Az ünnepi hangversennyel 25. születésnapját ünnepelő szekszárdi Német Nemzetiségi Kórus a Művészetek Házában együtt lépett fel Bietigheim-Bissingen testvérváros kórusával.

Áprilisban

Schubert Péter Tótfalusi-díjas tipográfus, grafikus három évtizedes munkásságát reprezentáló kiállítás nyílt a Művészetek Házában.

Április 11 és július 1.

’’Ruha teszi az embert?’’ ’’Tájak, népek, viseletek Tolna megyében’’ című kiállításhoz kapcsolódva nyolc néprajzi csoport mutatkozott be Szekszárd közönségének a Wosinsky Mór Megyei Múzeum előtti téren. A színes kézműves, zenei, táncos bemutatók jelentős számú érdeklődőt vonzottak.

Május 3.

A NKÖM Magyar régészet az ezredfordulón c. gyűjteményes kiadványában jelent meg dr. Gaál Attila A víz alatti régészet c. tanulmánya.

Május 16.

A Kalász Márton kíséretében Szekszárdra látogató ismert német író, Reiner Kunze ’’Demokrácia és az irodalom összefüggése’’ címmel tartott előadást az Illyés Gyula Megyei Könyvtárban.

Május 29. - június 1-ig

A Madrigálkórus Női Kara az Orlando Di Lasso versenyen az olaszországi Camelinoban aranyérmet, a Vegyeskara folklór ezüstérmet kapott.

Május 31.

A szekszárdi Német Színház (DB) Mozart: Zaide című operáját nagy sikerrel mutatta be a gödöllői Grassalkovich kastélyban.

Június 7-8.

Az újdonságokat és a hagyományokat ötvözve zajlott a XIII. Szekszárdi Pünkösdi Fesztivál, amelynek díszvendége dr. Kaltenbach Jenő kisebbségi biztos volt.

Június 13.

Tíz esztendei szünetet követően ismét volt Városi Könyvnap, ezúttal az Illyés Gyula Megyei Könyvtár és a PAD Egyesület szervezte a rendezvényt.

Július 6.

’’Mézédes emlékeink’’ címmel új múzeum nyílt Szekszárdon. A Petrits-család 1825 óta készít mézeskalácsot városunkban. Immár a negyedik generáció folytatja e nemes családi hagyományt. Az országban egyedülálló múzeumot a család létesítette a Munkácsy utcában.

Július 11-15.

Hat ország fogyatékkal élő fiataljainak találkozója zajlott Szekszárdon, a Magyar Speciális Művészeti Műhely szervezésében: ének, néptánc, társastánc, vers- és prózamondók, színjátszók és zenei előadások tették igazán gazdaggá ezt az öt napot.

Augusztus 2.

Egyhetes nemzetközi alkotótábor nyílt városukban, finn, ír, német és magyar fiatalok részvételével. A közös nyelv a mozgás, a tánc, a színház, a fotó és a videó volt. A találkozót az Art Contact Mozgásszínház szervezte.

Augusztus 18.

’’Legyen ön is milliomos’’ műveltségi vetélkedőn Nagy László a Garay Gimnázium népszerű tanára kiváló felkészültségét bizonyította azzal, hogy az ötmilliós kérdést is sikerrel válaszolta meg.

Augusztus 27.

Szekszárdi Symposion címmel az eszHíd Nemzetközi Művészeti, Kulturális és Kommunikációs Egyesület, az Összkéz Kommunikációs Egyesület, valamint a Babits Mihály Művészetek Háza közös szervezésében szabadtéri kisplasztika- és szoborkiállítás, zenei hangverseny, filmvetítés, fotókiállítás örvendeztette a város művészetet kedvelő közönségét. A Deutsche Bühne színpadán a freiburgi Theater Idee művészei léptek fel.

Szeptember 2.

A megyehét szekszárdi programjaként megyei agrárfórum zajlott a vármegyeházán, Határtalan Európa címmel kiállítás nyílt az Illyés Gyula Könyvtárban.

Szeptember 3.

’’Régiónk a dualizmus korában’’ címmel a Tolna Megyei Levéltár szervezett régiós konferenciát a vármegyeháza dísztermében. Előadók Csekő Ernő levéltáros dr Dobos Gyula főlevéltáros-igazgató, dr. Gaál Zsuzsa történész-muzeológus, Kaczián János ny. levéltáros dr. Katus László PTE egyetemi tanár voltak.

"Nemzetközi limes kongresszus’’ zajlott a Wosinsky Mór Múzeum szervezésében.

Szeptember 3-5.

Irodalmi muzeológusok országos továbbképzése zajlott Szekszárdon.

Szeptember 4.

’’Bűnmegelőzés helyzete, feladatok és módszerek’’ címmel a BM és a Tolna Megyei Rendőrkapitányság szervezett tanácskozást a vármegyeháza dísztermében.

’’Esélyek és veszélyek napjainkban’’ címmel civil fórum zajlott a vármegyeháza termeiben.

Szeptember 26-28.

A Szekszárdi Szüreti Fesztivál programsorozata a borudvarban, a Prometheusz parkban, a Béla téren, a belvárosi r.k. templomban, a Szent István téren, az esti koncertek az Augusz házban zajlottak. A fesztivál idején kézműves udvar, Alisca Expo kiállítás és vásár, vidámpark és különböző borrendezvények várták az érdeklődőket.

Október 9.

Az MTA Pécsi Akadémiai Bizottsága szekszárdi kihelyezett ülésének napirendje ’’Tolna megye tudományos élete’’ volt. A főiskola (dr. Horváth Béla főigazgató), a levéltár (dr. Dobos Gyula igazgató), a kórház (dr. Vastag Oszkár osztályvezető főorvos) és az atomerőmű (dr. Katona Tamás ov.) mutatták be tevékenységüket a vármegyeháza dísztermében tartott rendezvényen.

Október 21.

A Veszprémi Országos Kamarazenei Fesztiválon a Földes Lajos karvezető által irányított Szekszárdi Kamarazenekart nívódíjjal jutalmazták.

Október 22.

A 33. (Tolna Megyei Önkormányzat, Szekszárd Megyei Jogú Város, Tolna Megyei Önkormányzat Levéltára, Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Kara, Általános Művelődési Központ, Wosinsky Mór Megyei Múzeum, Megyei Honismereti Egyesület) megyei helytörténeti pályázatra beérkezett 23 pályaműből legjobbnak Boda Ferenc a Népújsággal a forradalomban dolgozatát minősítette a zsűri. Harmadik díjas lett dr. Szilágyi Mihály (Szekszárd), Péti Tamás (Szekszárd), Hegedűs Gyula (Tamási) és Samay László (Dunaszentgyörgy) pályamunkája. Munkadíjat és könyvjutalmat kapott 18 dolgozat írója, közöttük a szekszárdi Dölles Szilvia, Kaltenecker Andrásné és Vesztergombi Antalné munkája.

Október 22.

A vésztői népi írók szoborparkjában állították fel Farkas Pál szobrászművész Illyés Gyula szoborportréját.

Október 28.

A Tolna Megyei Önkormányzat és a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata a szekszárdi Deutsche Bühne 2004. január 1-től közös fenntartásban működtetéséről döntött.

November 5.

A Magyar Tudomány Napját gazdag programmal köszöntötték Szekszárdon: Méhes Károly akadémikus ’’Egy újszülött kilátásai a XXI. században’’ címmel tartott előadást.

December 12.

A Szekszárdi Gárdonyi Zoltán Református Együttes önálló szervezésű rendezvényén mutatta be az énekkar első CD lemezét ’’Muzsikáljatok szívből Istennek!’’ címmel Berkesi Sándor Liszt-díjas karnagy, a Magyar Örökség Díj tulajdonosa.