Megkönnyítették a támogatások igénybevételétMódosította a csatornázási támogatás megszerzésének feltételeit a megyeszékhely közgyűlése legutóbbi ülésén. Eddig az elnyert összeget a csatorna elkészülte után, utólag fizette ki a polgármesteri hivatal. Az egyik könnyítés, hogy a vissza nem térítendő támogatást egyenesen a Szekszárdi Víz- és Csatornaműnek utalják, tekintettel arra, hogy a kivitelezést kizárólag az önkormányzati cég végezheti. Ehhez mindössze háromoldalú megállapodás szükséges. Ily módon a pályázónak csak az önerőt kell megfinanszíroznia. A tapasztalatok ugyanis azt bizonyítják, hogy döntően a szociálisan rászorulók pályáznak a támogatásra. További könnyítés, hogy a bekötésen kívül a műszaki tervdokumentáció költségei is elszámolhatóak a pályázatban, legfeljebb bruttó 20 ezer forintig Mint ismeretes, az önkormányzat legfeljebb 150 ezer forint támogatással ösztönzi a csatlakozásra azokat, akiknek az ingatlana előtt közcsatorna húzódik, de még nincsenek arra rákötve. Az idén eddig egy pályázó kapta meg a támogatást. A költségvetésben azonban erre célra 800 ezer forint szerepel. Így az idei második fordulóban lehetőség van több kivitelezés támogatására. A december 18-ig benyújtott pályázatokról a gazdasági bizottság jövő év február 15-ig dönt. További információt a 74/504-104-es telefonszámon kaphatnak.
|