Duna - Dráva Nemzeti Park

http://www.ddnp.hu/gemenc.html
Programajánló»

Gemenc a Duna árterülete, mely 30 km hosszan húzódik a folyó mentén. Lefűződött holtágak, tocsogós rétek, nádasok, ligeterdők és apró tavak mozaikja: ez ma Európa legnagyobb összefüggő ártere.

Jelentős természeti értékei 1977-ben a Gemenci Tájvédelmi Körzet létrehozásakor, majd 1996-ban a Duna-Dráva Nemzeti Park megalakulásakor (annak részeként) területi védelmet kaptak. A mintegy 18 ezer hektár védett terület vízi és erdei élőhelyek együttese.
Az ártéren élő nép a folyószabályozások előtt a Duna vízjárásához igazította életét. A kialakított fokrendszer - mellékágak és holtágak csatornákkal összekötött hálózat - az árvízvédelem mellett a közlekedés és a gazdálkodás lehetőségeit is biztosította.
Gemenc ma az ország egyik leghíresebb vadászterülete, a ,,fővad’’ a gímszarvas.

Az ártér mélyebb részein az árvizek által gyakran elöntött fűz és nyár ligeterdők találhatók. A nedves, párás mikroklímán a buja aljnövényzetben vízigényes fajok élnek. Az ártér magasabb részein, a csak ritkán víz alá kerülő hátak és magaslatok erdei tölgy-kőris-szil ligeterdők.

Európa legnagyobb termetű rágcsáló állata az eurázsiai hód, élőhelye az ártér. Valaha a Duna menti területeknek is lakója volt, de az intenzív vadászat következtében kipusztult. Visszatelepítése 1996-ban kezdődött, melynek eredményeként a hód ma ismét tagja a gemenci faunának.
A folyóvíz mellett lefűződött vagy levágott folyóágak hínaras állóvizű tavakká alakultak, széleiket nádasok, gyékényesek szegélyezik.

A Duna mentén, Sárközben és Gemencben évszázadok alatt fejlődött ki az ártéri gazdálkodás. E tájhasználati mód szervesen kapcsolódott az ártérbe települt falvakhoz.
Fejlett volt az ártéri állattartás, döntően lovat és szarvasmarhát tenyésztettek. A megélhetést segítette elő a vadászat és az erdei méhészkedés.

A hagyományos erdőgazdálkodás során a keményfaligetek épület- és bútorfát, a puhafaligetek jól fonható vesszőket és tűzifát szolgáltattak. Az erdei gyümölcstermesztés fontos és változatos táplálékforrást biztosított az ártéri embereknek.

Az alkalmi munkák - a hajóvontatás, a sulyom és kagylószedés, a nád- és gyékény-vágás valamint ezek feldolgozása - segítették a folyó menti ember megélhetését.
A Duna áradásai és erősen kanyargó mellékágai igen kedvező lehetőséget biztosítottak a halászathoz.